// Medián WebAudit Lapcom Kiadó belső oldalak 1/2  















Ezt is ki lehetett hagyni!
Az év kimaradt ziccere. Talán így lehetne jellemezni azt a helyzetet, amit nem tudott kihasználni a csatár. Érdemes megnézni!



Felhasználónév:
Jelszó:


A kitüntetésekről is döntöttek

Hétfő délután tartott elnökségi ülést a megyei szövetség vezetősége. Több fontos döntés született. Közel 17 és fél millió forint értékben kapnak támogatást a megyei csapatok és minden pályán lesznek polgárőrök.

Hivatalossá vált, hogy február 20-án Telkiben, az MLSZ edzőközpontjában tartja következő taggyűlését a testület. Erre természetesen az összes megyei csapat képviselőjét várják, buszok Győrből, a Magvassy-csarnoktól indulnak majd. Az indulás pontos időpontjáról honlapunkon természetesen majd beszámolunk. Mindenképp érdemes lesz részt venni a gyűlésen, hiszen az edzőközpont bejárására is lehetőség nyílik. Az együttesek képviselői azokat laptopokat, táskákat és labdákat, amit a szövetség támogatásként ad a megyei kluboknak, a taggyűlés után a szövetség székházában vehetik át. Ezek értéke egyébként nem csekély, közel 17 és fél millió forint.

Az elnökség elfogadta a testület szakmai beszámolóját, ennek kivonatát megkapják majd a csapatok. A gazdasági beszámolóból kiderült, sok a kintlévősége a megyei szövetségnek. Erre csak egy példa a Nupi-program, aminek költségeit a testület finanszírozza, előlegezi meg, a Nupi-tól csak később érkezik pénz a megyékhez. Az átláthatóbb gazdálkodás miatt a költségvetés szükség szerinti módosítását szavazta meg az elnökség.

Szó volt a játékvezetői díjakról, amit egy ideje központilag kell a csapatoknak fizetniük. Azt érdemes megjegyezni, hogy ez sok munkával, adminisztrációval jár, s a szövetség a központi elszámolással nagy terhet vesz le az együttesek válláról. Nem beszélve, hogy így a kluboknak már nem kell adóügyi kérdésekkel foglalkozniuk, s ebből kifolyólag nem is kaphatnak ellenőrzést. Sajnos a játékvezetői díj emelkedni fog, de hangsúlyozni kell, hogy nem azért mert a megyei vagy az országos szövetség emelné azt. Az adótörvény változása miatt január óta nagyobb az adója ennek a díjnak is, ezért kell majd többet befizetniük a csapatoknak. A tervek szerint egyébként a befizetés időpontja változni fog - március és május végén lesz esedékes - erről is értesítik majd a csapatokat.

Szó volt arról is, hogy januártól az megyei önkormányzat már nem tudja térítésmentesen biztosítani a Batthyány téri székházat a szövetségnek, ezért a testületnek bérleti díjat kell  fizetnie.

A felügyelő bizottság beszámolójában, Mezei Miklós kiemelte, a bizottság minden dokumentumot ellenőrzött, nézett át. Ezek formailag, tartalmilag rendben vannak, számviteli szempontból ellenőrizhetők.

A taggyűlésre visszatérve, a szövetség ebben az évben is hat, a régió futballjáért sokat tett személyt tüntet ki „A megye labdarúgásáért" - díjjal és ezt Telkiben adják majd át. Az ülésen kiderült kik lesznek ők, ám a névsor természetesen majd csak a taggyűlésen lesz publikus.

Előrelépés, hogy együttműködési megállapodás született a megyei polgárőrséggel, miszerint minden mérkőzésen - a kötelezően előírt rendezői létszám felett - lesznek helyi polgárőrök is a találkozókon.

Dr. Deák Ferenc személyében új tag csatlakozott a fegyelmi bizottsághoz. A korábban címzetes jegyzőként dolgozó, jogi diplomával rendelkező szakember játékvezetőként és sportvezetőként is közreműködött a megyében.
Jó hír, hogy idén ismét lesz futballbál. Az ötödik  ilyen eseményre még lehet jelentkezni, asztalt foglalni - korlátozott számban - a szövetség honlapján található telefonszámon lehet.


2010-02-02 23:09







Legyen a kezdőlapom



Ön szerint kijut a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságra a magyar válogatott?



Hőtérkép

Lap tetejére | Látogatók száma: 771069